Ma sem hagyott

Óh érzés! Nyughass már!
Hagyjál békét nekem!
Számon lakat, láthatod,
Míg el nem feledem.
Nyolc hónapja hogy megláttam,
Nyolc hónapja sír vagyok.
Hogy mért? Hisz tudod.
Meg se születtél már elhagyott.
Nem szeret.
Nem is szeretett.
Szentelésed után kaptad
Meg az utolsó kenetet.
S hiába öllek napról napra,
Feltámadsz újra, s újra
Míg világ a világ,
Hogy megmozgasd szívemben
Mi kínozva fáj,
Ámor tört nyilát.
Hess! – kiáltom.
Miért nem hagysz?!
S te csak kacagsz felém.
Kézenfogva szaladtok el,
Mint két pajkos gyerek,
Te, s barátod a remény.

2009. január 1.

fázok

ajkad parazsa kihűlt már
ajkamon új tűzre vár
rég érzéstelenné fagyva
hálok magamra hagyva
istentelenül fázok
bíz pokolra vágyok

2008. december 27.

Farkasom

Halkan síró levelek hullnak,
Földre érve csendben kimúlnak,
Csörgő tetemiken gázolok, futok tova,
Nincs menedékem, szédülök ide-oda,
Fújtat a tüdő.
Testben a lélek érzi a vesztét,
Ólom a múlt most, eldobná keresztjét.
Szerelemfáim éltüket vesztik,
Űz a magány, rám karmát ereszti.
Haldoklik az erdő.
Lombjaikkal óvtak eleddig,
Szaladok most, de miért és meddig?
Reszket a térd már, elterül a test,
Arcomra csókol és fehérre fest
A sápadt Hold.

Megdermed a vér, most szemet néz a szem.
Testem maga lesz a farkasverem.
Lendül a beste, nem mozdulok én,
Vágtat a halál, a rét közepén
Már vérzik a szív.
Hasamból lefetyel és beleimet húzza,
Cibálja, cafataim tépi, zabálja.
Reccsen a csont is és nyúlik a nyála,
Vérben úszik, rőt a pofája.
Eggyé válunk.
Élettelen fák között lomhán fut egy test,
Farkasom és én új prédára les.
Reszkető levelek a fákról lehullnak,
Földre érve csendben kimúlnak.
Halott az erdő.

2008. december 6.

Fekete mennyország

Mézédes keserűm! Egyetlen mindenem!
Nézd, mit tettél! Ezt mind!
Takarodj! – kiáltanám… de nem.

Szétnézek… ámulok…
Mint, ki nem hisz szemének.
Kínomban mozdulni se tudok.
Karjaimat széttárom kérdőn,
Hát ezt érdemeltem, Hókirálynőm?

Tavaszom bimbait letépte tested.
Arany volt a nap! S te feketére fested?!
Vágyaim vörös szirmain csillog jég dered,
Rózsáim letarolta mind fagylehelleted.
Zümmögő szavaim dermedten hulltak alá,
Szemfedőjük hópihe, álmuk örök.
Búcsúzót dörmögök:
Bölcsőből jöttek, éltek egy napot,
Becsapta őket bársony illatod.

Hűs szavaid árja ajkamig ér már,
Egész valómban reszketek.
Kristálytiszta lelked égeti testemet,
S az igazság végső csapást mér rám…

A magányból tépett ki tekinteted,
De tükröd görbe volt, s repedt.
Karmai közt képzelt szerelem
Szárnyalt színes fellegekbe velem.

Most nem szólsz,
Virágot karcolgatsz a jégbe.
Már nem fogsz,
Némán taszítasz a mélybe.
S én zuhanok…
Zuhanok álomból a létbe,
Tavaszból a télbe.

Átélem halálom újra és újra,
Hogy, s mint érkezek a porba.
Megrándul testem tán
Százszor, ezerszer is
Mire egyszer igazán,
Rendesen is.

Egy puffanás… s vége.
De te biztosra mész,
Hatalmad meg ne törjön…
Kivérzett szívem elhajítva fekszik
ónos könnycseppjeidből folyt jégcsaptőrön.

De lásd!
A halál arcomra mosolyt rakott.
Patyolat lelkeden vörös folt vagyok,
Meleg vérem páncéljegedben rést hagyott.
S azt az utat nem hiába vájta,
Köszönt még új tavasz a tájra,
S nyílik még a vörös rózsa.

Nem nekem. Másnak.
Ki jön utánam akár másnap.
Hisz engem, akkorra már,
Ördögszín angyalokkal vár
A fekete mennyország.

2008. november 27.

Megérzés

Nyirkos ágyban foszlik a remény,
A vén tapéta szerelemre gyúlna.
Titkos vágytól ég a gyertya,
Gondolatban hozzányúlva
Szürke ablak szűk peremén.

Nem tudom, hogy szeretsz-e…
Még vagy egyáltalán?
Üres-e vagy teli a szelence
A szerelem konyhafalán,
Az élet napos felén.

Csak azt tudom, mit én érzek,
S kitart még a parázs… bár
a két duellum eggyén, ha elvérzek,
S vár hűs föld a domb oldalán,
Akadna még tövis rózsánk tövén.

Lent botorkál egy öreg kofa,
Feltekint… Dermedten áll ott,
Majd úgy siet sebtén tova,
Mint ki szellemet látott
Az utca macskakövén.

Kezem, lábam oly rideg…
Lassan székre ereszkedek.
Fázok. Csend van, s hideg.
Vagy csak belülről reszketek
Éltem huszonnyolcadik telén?

2008. november 15.

Levetkezném

Üveges szemmel nézek a tájra.
Lisztesedik már a hajam.
Selejtes porhüvelyem féreg járja,
Lakója egy bolond, s magam.

Egy dombra leülök, magamba roskadok.
Egy kiáltást torkomba fojtva hagyok…
Szétnézek összedőlt világom halmain,
S káromkodok egy nagyot.

Mért néztél úgy rám!? Én dőre…
Belédhabarodtam hamar.
Most szabadulnék tőle,
Belülről mi csámcsogva mar…
Levetkezném szerelem gúnyám.

2008. november 3.

Búcsú

Elengedtem kezed,
A Nap ma nem ragyog.
Szabad vagy…
Boldog vagyok.

2008. október 19.