De hogy is történt:  … leszállva a metróról órámra tekintettem: “Pontos vagyok. Viszont van egy nem fogadott hívásom. Akkor már itt van, francba…”

… Az ecseri nem tetszett  neki. Csak egy helyen állt meg és lépett be a kis helyiségbe. Kinnt egy gitár és egy balalajka lógott, ami feltűnhetett neki. Bennt furulyák és klarinétok feküdtek az asztalom. Neki is van, régen tanult…  A feszengést elkerülendő gyorsan dobbantottunk onnan. A Margitsziget tetszett… meg a Hintaló. Sört ittunk, játszottunk meg beszélgettünk. Gyorsan szaladt az idő. 22:40-kor indult volna a busza a Népligetről. Addig még volt kis időnk, gondoltuk átsétálunk a Deákra, de hideg volt és nem akarta, hogy fázzak (én nem vittem kabátot) ezért inkább beültünk az Amigóba. Itt aztán arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem érjük el a buszt… inkább biliárdozunk… Fél 3 körül udvariasan kitessékeltek minket. Átmentünk az After Musicba… Ott se volt rajtunk kívül senki, csak a személyzet, de ezt nem is nagyon bántuk. Nem kérdezte meg hova üljünk, egyszerűen látta melyik fotelnél állok meg és ő is odajött. A kabátomat és táskámat egyszerűen átdobta a szemközti fotelbe. Leültünk egymás mellé és beszélgettünk… Még egy ideig szólt a zene, aztán az is elhallgatott, a dj kisétált.  Teljesen kettesben maradtunk a teremben…  Egyszer csak azt vettem észre, hogy cirógatja a kezem: lassan és nagyon fínoman. Majd, hogy teljesen hozzámsimult már és vállamra hajtja fejét… Hihetetlenül fínoman tud közeledni. Ezt már múltkor is megfigyeltem: olyan közvetlenül és oly kifinomultan csinálja, hogy az ember észre sem veszi, hogy beléptek az intimszférájába. Egyszer csak ott van valami kellemes, ami eddig nem volt ott… Ez roppant jó érzés tud lenni… Mint a macskadorombolás. Szavak nélkül játszottunk: két kezünket hol tenyérrel egymás felé fordítva az ujjainkkal simítottuk egymás bőrét, hol fonákkal ujjak nélkül, le, föl, ingadozva, ringón, mint valami tánc, kitalálva egymás mozdulatát… nem is tánc volt ez, szeretkezés… Hanyatt feküdt, fejét mellkasomra tette és csillogó szemével tekintetem leste, s ha egy kicsit elmosolydtam megkérdezte: sto? … Mintha csak azt mondta volna : na, mi lesz? … Közben ránk virradt. Felmostak körülöttünk, az asztalokat, székeket visszarakták a helyükre, majd megjött a reggeli személyzet, akik a reggelihez kezdtek teríteni… MÉRT NEM csókoltam meg ott és akkor?! Nem tudom… Első és utolsó találkozás ez tulajdonképpen… még csak nem is randi. Ezért? Vagy mert nem mondta, hogy csókoljam? Vagy mert hülyeség lett volna? Hisz egy hét múlva már 2000km-re lesz és csak fájó sebet hagyna… De hisz így is fáj! Ostobán érzem magam. Én hülye…. A hotelből kezdtek leszivárogni a vendégek a reggelihez… Felültünk, nekünk is mennünk kellett. Megittam a háromkor kikért sörömet, ami időközben langyos és mérsékelten habzóvá vált, majd megittam az ő összeesett habú, hideg kávéját is. Szedelőcködtünk és kisétáltunk a már mindenfelé reggeliző angol turisták közt… irány a Népliget.

Perzselő vágy nyalja föl elmém tengerét
velőm józan felén, mikor látom szemét
magam előtt, koponyán túl és innen
hisz tudom hiába szó s kín, hiába minden
de egy őrült agy forog s végtelen imád
tőle én szenvedek, mikor gondol reád
szüntelen kiszáradt csóktalan szám
szomjúzik minden porcikám
utánad por kavarog bennem
karcolva ideghúrokat lebben,
száll s szemembe hull parányi kője,
könnyet ereszt az érzés szőlővesszője,
mit megtördel, s lekötöz a gazda
tenger munkával van elhavazva,
s még soká míg gyümölcse érik
s léje forr, rossz pénzért kimérik
a bíbort igyuk hát, könnyít bánaton
bódítson főt, mikor bódít fájdalom,
s kiáltanak elnyelt, néma mondatok,
könnyű álom söpör súlyos gondolatot.
Megvolt hát az utolsó titkos vacsora,
volt is, lesz is még itt össznépi lakoma
miattad rogy térdre a világ kártyavára
lapjaira hull, ki egyik, ki másik oldalára,
kicsiny halommá, melyre épp tartok
egymagam s tenyerekbe hantolt arcok,
tekinteted terhe alatt hétrét görnyedek,
égő szívsebemre jéghegyet görgetek,
fejem felett nem dögkeselyű tekint,
csak szitkok és zokszók hada száll, kering.
Beléd vetett hitem dőlt kereszt vállamon
cipelem súlyodat vértsíró hátamon
vonszolom porban, rögön, kövön,
boldog szenvedésem, kínzó öröm
árad bennem a nyugalom kékje
vár a domb, tébolygok feléje,
s hogy ne láss túl nyomorultnak
glóriára váltom gúnykoszorúmat,
s majd kar tátva szerelmet vallok
mindhalálig, míg meg nem hallod,
hogy számomra nincs más út,
nincs e földön helyem másutt,
mert ahol nincs te, ott nincs én se,
tekints felsóhajtva az arbor infelixre,
mikor kalapács üt rozsdás szögre
húst és hitet összekötve mindörökre.

 
2009.04.11/22.

Kapaszkodok… nélküled káosz, zűr
az élet, megun, összegyűr
s elhajít

Kapaszkodok… még nem eresztlek
magamból, s mint jó eretnek
vallak

Kapaszkodok, mert egyebem nincs,
e szó köztünk ördögbilincs,
zártalan

Kapaszkodok… alattam végtelen űr,
s ha a nem felfal kívül-belül
zuhanok

Kapaszkodok, de érzem jobb volna
ujjaimat róla lassan leoldva
eresztni

S arcod magamba temetve
Kharonnal evezve szeretni,
szeretni

2009.03.24/25.

Szeme szememet leste,
Benne ragyogott a vágy,
Közös csillagot keresve
Szédült a szalmaágy,
S kigyúlt ajkainkon egy csók,
És megannyi követte…
Felettünk gyöngymilliók.
S a Hold Göncölt nevette
Ahogy a tejútról letér,
S felborul a csillagszekér.

2009. február 27.

2009. február 23.

Jöjj és szeress! Őszintén és bátran!
Hadd gyönyörködjek a fehér tájban!
Hadd csillogjak én is a napsugárban,
Keményre fagyott tudatlanságban!

2009. február 23.

lennék napfény az arcodon
lennék dal az ajkadon
lennék hógolyó, mi elkerül
lennék árnyék, mi alád vetül

lennék szó, mi felderít
lennék kar, mi felsegít
lennék egy szín a sáladon
lennék zokni a lábadon

lennék zsákodban élelem
lennék álmod egy éjjelen
lennék a jégen csillogás
lennék füledben suttogás

lennék simogató szellő
lennék hátadon szeplő
lennék vér, mi felhevít
lennék szárny, mi felrepít

lennék húr, mi lelkedben feszül
lennék hang, mi rajta penderül
lennék könnycsepp, mi szemedből gurul
lennék hópihe, mi leheletedbe hull

2009. január 3.

2009. január 1.

2008. december 27.

Megdermed a vér, most szemet néz a szem.
Testem maga lesz a farkasverem.
Lendül a beste, nem mozdulok én,
Vágtat a halál, a rét közepén
Már vérzik a szív.
Hasamból lefetyel és beleimet húzza,
Cibálja, cafataim tépi, zabálja.
Reccsen a csont is és nyúlik a nyála,
Vérben úszik, rőt a pofája.
Eggyé válunk.
Élettelen fák között lomhán fut egy test,
Farkasom és én új prédára les.
Reszkető levelek a fákról lehullnak,
Földre érve csendben kimúlnak.
Halott az erdő.

2008. december 6.