Tegnap hajnalban még egy szőke lány feje pihent mellkasomon… ma már csak a hülyeség fáj…
De hogy is történt: … leszállva a metróról órámra tekintettem: “Pontos vagyok. Viszont van egy nem fogadott hívásom. Akkor már itt van, francba…”
… Az ecseri nem tetszett neki. Csak egy helyen állt meg és lépett be a kis helyiségbe. Kinnt egy gitár és egy balalajka lógott, ami feltűnhetett neki. Bennt furulyák és klarinétok feküdtek az asztalom. Neki is van, régen tanult… A feszengést elkerülendő gyorsan dobbantottunk onnan. A Margitsziget tetszett… meg a Hintaló. Sört ittunk, játszottunk meg beszélgettünk. Gyorsan szaladt az idő. 22:40-kor indult volna a busza a Népligetről. Addig még volt kis időnk, gondoltuk átsétálunk a Deákra, de hideg volt és nem akarta, hogy fázzak (én nem vittem kabátot) ezért inkább beültünk az Amigóba. Itt aztán arra az elhatározásra jutottunk, hogy nem érjük el a buszt… inkább biliárdozunk… Fél 3 körül udvariasan kitessékeltek minket. Átmentünk az After Musicba… Ott se volt rajtunk kívül senki, csak a személyzet, de ezt nem is nagyon bántuk. Nem kérdezte meg hova üljünk, egyszerűen látta melyik fotelnél állok meg és ő is odajött. A kabátomat és táskámat egyszerűen átdobta a szemközti fotelbe. Leültünk egymás mellé és beszélgettünk… Még egy ideig szólt a zene, aztán az is elhallgatott, a dj kisétált. Teljesen kettesben maradtunk a teremben… Egyszer csak azt vettem észre, hogy cirógatja a kezem: lassan és nagyon fínoman. Majd, hogy teljesen hozzámsimult már és vállamra hajtja fejét… Hihetetlenül fínoman tud közeledni. Ezt már múltkor is megfigyeltem: olyan közvetlenül és oly kifinomultan csinálja, hogy az ember észre sem veszi, hogy beléptek az intimszférájába. Egyszer csak ott van valami kellemes, ami eddig nem volt ott… Ez roppant jó érzés tud lenni… Mint a macskadorombolás. Szavak nélkül játszottunk: két kezünket hol tenyérrel egymás felé fordítva az ujjainkkal simítottuk egymás bőrét, hol fonákkal ujjak nélkül, le, föl, ingadozva, ringón, mint valami tánc, kitalálva egymás mozdulatát… nem is tánc volt ez, szeretkezés… Hanyatt feküdt, fejét mellkasomra tette és csillogó szemével tekintetem leste, s ha egy kicsit elmosolydtam megkérdezte: sto? … Mintha csak azt mondta volna : na, mi lesz? … Közben ránk virradt. Felmostak körülöttünk, az asztalokat, székeket visszarakták a helyükre, majd megjött a reggeli személyzet, akik a reggelihez kezdtek teríteni… MÉRT NEM csókoltam meg ott és akkor?! Nem tudom… Első és utolsó találkozás ez tulajdonképpen… még csak nem is randi. Ezért? Vagy mert nem mondta, hogy csókoljam? Vagy mert hülyeség lett volna? Hisz egy hét múlva már 2000km-re lesz és csak fájó sebet hagyna… De hisz így is fáj! Ostobán érzem magam. Én hülye…. A hotelből kezdtek leszivárogni a vendégek a reggelihez… Felültünk, nekünk is mennünk kellett. Megittam a háromkor kikért sörömet, ami időközben langyos és mérsékelten habzóvá vált, majd megittam az ő összeesett habú, hideg kávéját is. Szedelőcködtünk és kisétáltunk a már mindenfelé reggeliző angol turisták közt… irány a Népliget.
